Jaipur – Az erődök országa
Megérkeztünk Indiába
Talán ezt az országot vártuk a legjobban, egész utunk során. Első India állomásunk a rajastani Jaipur volt. Az a szerencse ért minket, hogy egy nagyon kedves fiatalember fogadott be, s megismertetett India fényes arcával bennünket.
Első nap sajnos Edvárd kicsit betegeskedett a rossz nepáli chili-szósz miatt, ezért otthon maradt, gyalogközelségben a WC-vel, s így Dóri egyedül élvezhette az aranyifjúk csapatának társaságát, udvarlását. Itt már akkora bizalommal éltünk az emberek iránt, hogy Edvárd csak este tíz órakor jött rá, hogy feleségét, Indiában töltött első napunkon, öt indiaival teljesen egyedül hagyta egy ismeretlen városban, ahol -mivel tegnap későn este érkeztünk azt sem tudta, hogy hol lakunk és lakhelyünkön senki nem beszélt angolul. Egy nagyon erős baráti kör kísérgetett minket végig, akik gazdag szülők gyermekei, mára maguk is sikeres üzletemberek, köszönhetően a jó családi hátszélnek. Elvitték Dórit a kite-fesztiválra, ami sárkány eregetés verseny a közeli pusztában. A papírsárkány eregetés egyébként nemzeti sport errefelé:-).
Majd megnézték a Jai Mahar-t vagyis a tó palotát és Dóri először látott tevét az utcán. Itt egyébként csak úgy mászkálnak az autók között a tehenek, elefántok és a tevék. Sőt még az elefántszállító is megtankolt előttük:
Itt ért bennünket először igazán testközelből az indiai közlekedés.
Szerte Rajastánban nagyon sok városban található mesterségesen duzzasztott tó, s a tó közepén valamely palota, szentély, mára hotel.
Dóri elvesztése
Nos, az ominózus első nap, minek estéjén Edvárd otthon várta Dórit izgalmasan alakult és betekintést adott az indiai döntéshozatal világába.
A srácok a több órányi sivatagi sárkányeregetést megunva és megéhezve elgondolkodtak hol egyenek. Választásuk az egyik unokatestvérük barátjának az esküvőjére esett. Dóri nagyon tiltakozott, hogy farmernadrágban és pólóban menjen a nagy eseményre, ráadásul hívatlanul, de a srácok csak erősködtek, hogy ez itt teljesen ok. Persze pár órás tanakodás és a városban autózás előzte meg azt, hogy kiket vegyenek fel, kik jönnek velünk. Már lassan éjfél volt, Edvárd pedig mit sem tudott az esküvőről és már több üzenetet küldött Beniwal telefonjára, hiszen fogalma sem volt hova vitték Dórit.
Dórit díszvendégként mutatták be az esküvőn a mennyasszonynak és roppant kellemetlenül érezte magát a farmerba, amit sáljának kicsit indiai stílusban való körbetekerésével próbált leplezni. A vőlegény a rajastáni szokások szerint valóban fehér lovon érkezett és csuda finomságokat kóstolgattak.
Érdekes ahogy „szervezik” itt a programokat a helyiek. Általában nincs semmilyen tervük csak hozzávetőleges ötleteik, és közben elmennek ide-oda, találkoznak ezzel-azzal, és végül néhány óra késéssel meg is érkeznek az adott helyre. Ez most azt eredményezte, hogy majdnem éjfél volt, mire hazaértek. Úgyhogy Edvárd tűkön ült, amikor nem a klozeten, annyira várta már a feleségét éjfél tájt. Kiment, kérdezgette az utcán lévőket, tudják-e kinek a házában lakik. Elég szürreális volt. Dóri pedig ebből az aggodalomból mit sem sejtve falatozott az esküvőn a srácokkal.
Új nap virrad, izgalmak nélkül
Másnap motoron megnéztük az óvárost. Eszméletlen milyen gyönyörűek ezek a paloták, erődök, múzeumok, mintha csak tündér mesében jártunk volna.
Harmadnap hárman ültünk motorra, (ugyanarra) és elintéztük a sim-kártya ügyet, amit csak helyiek vagy helyi lakcímmel rendelkező vásárolhatnak. Jó, hogy itt volt nekünk Beni segítségnek. Majd ellátogattunk több erődbe is..hárman, ugyan azon a motoron.
Beni azt mondta, tudja merre kell menni, hogy ne találkozzunk rendőrrel. De mivel másnap, mikor egy couchsurfer látogatására egy másik kerültbe mentünk át, meglátogatni az iskolát, amit létrehozott, már ismeretlen terepen motoroztunk, így el is kapott minket a rendőr. Azt, hogy nem volt bukósisak mindhármunkon már említeni sem kell. Szó, szót váltott, Beni elsírta, hogy ő csak egy szegény egyetemista diák. Végül 2000 forintnak megfelelő rúpiáért elengedett minket, amit kifizettünk Beniwalnak…és azt sem kell mondanunk,hogy ugyan úgy visszaültünk a rendőr szeme előtt hárman a motorra. De akkor már megfizettük a büntetést, lehetett tovább menni. Ilyen ez az ország. 🙂
Jártunk egy, a majom istennek szentelt templomban is, ahol malacok és majmok viaskodtak a legjobb falatokért, s itt megkaptuk az első hindu „pecsétet” a homlokunkra. Ez a vörös jel a fejen tiszta gondolatokat eredményez.
