La Paz – karácsony, vízhiány, család, varázslat, teleferico..

Elhagyva a Titicaca tó vidékét a buszon egy nagyon jó fej magyar sráccal találkoztunk. Ő a negyedik magyar akivel utunk során találkozunk… Még a szigeten egy idősebb úr szólított meg minket, hogy nini, csak nem magyarul beszélgetnek? Kiderült, hogy innen származik, és még a 70’es években ment Magyarországra tanulni, csak aztán ott ragadt. Sándor pedig szintén nagyon izgalmas és érdekes életúttal rendelkezik! Reméljük sikerült eljutnod a repülődhöz!
Szóval zötykölődtünk éjszaka a buszon, sötétedéskor pedig igazán izgalmas módoon keltünk át a Titikata tavon San Pedro Tiquilánál. Ez egy pár száz méteres távolság a két félsziget között,de a helyett, hogy hidat építettek volna at ákeléshez hajón viszik át buszokat, nekünk utasoknak pedig egy másik kis hajóval kellett átkelnünk…ez itt tényleg a buszunk egy kis hajón:

De lassanként becsorogtunk La Paz külvárosába… Nem fogadott minket valami szívetmelengető látvány…Csupa földút, gödrökkel, hogy szinte minden percben azt vártuk, hogy eldől a busz.. félkész,befejezetlen házak, sötét ablakokkal (később megtudtuk, hogy azért nincsenek befejezve, mert addig nem kell ingatlanadót fizetni, amíg nem pucolják be, illetve így jobban illeszkedik a tájba a helyiek szerint, sokuk belülről olyan mint egy palota.) égő szemétkupacok, kiszáradt folyó, kutyafalkák marakodva a szeméten.. por, dugó, és tömeg… még este 11 kor is hatalmas tömeg… egészen bepánikoltunk. Ráadásul a taxis, akinek a szállásadónkoz kellett volna vinnie csodálatosan béna volt. Egy két eltévesztett kanyar után ő is elővette a telefont és mondta Dórinak,hogy fogja és nézze az utat, amikor a képernyő lezárt akkor meg mordult egyet, hogy miért nem nyomkodjuk folyamatosan, hogy ne zárjon le. Végre odataláltunk egy címre, amiről kiderült, hogy nem az volt, persze már kifizettük taxisunkat, aki nem akart visszaadni, mert ugye sokkal messzebb volt a hely, mint kalkulálta…felhívtuk Giát, ő elmagyarázta neki merre kell menni. ..összesen 1,5 órát kóvályogtunk vele éjszaka, mire odataláltunk, akkor is azért, mert megmutattuk neki a GPS-en és telefonos útbaigazítáast is kapott…fél óra lett volna az út…mint ahogy a többi napon ezt sima tömegközlekedéssel megtettük. Legalább itt nem drágák a taxik.
Szóval megérkeztünk Angie-hez és családjához és csodálatos kedvességgel és szeretettel fogadtak minket. Az első pillanattól fogva otthonosan éreztük magunkat. Újra igazolódott, hogyha az ember helyiekkel ismer meg egy tájat, várost, vidéket, akkor egész más színekben tűnik az fel.
Első nap kicsit kóvályogtunk a Szent Ferenc templom környékén, a boltokban, zöldséges és boszorkányok piacán, majd lefoglaltuk az útjainkat, amiket az ünnnepek után terveztünk.


Délután összefutottunk, Henivel, akit Dóri egy véletlen levelezés kapcsán ismert meg, mikor még ottthonról érdeklődött az egyik túra után. Szuper volt magyarul beszélni, egy magyar szemén keresztül látni a várost, aki itt él két éve…:) Köszönjük! Elmentünk telefericózni együtt és bejártuk, beláttuk La Paz különböző kerületeit. Érdekes volt fentről benézni a házakba, hogy élnek gazdagok és szegények. Elsétálni egyik telefericótól a másikig, taxiba ülni és alkudni, átvágni a piacokon nyüzsgő rengetegén és közben hallgatni ahogy Heni emél az itteni életről, a cholitákról, akik azok a nők (nálunk talán „nacs’asszonynak” hívnánk őket) akiknek igen elimsert státuszuk van, arany vagy aranyozott fogaik, ékszereket, tradícionális óriás csillogó, bársony szoknyát hordanak,de talán a legjobban a különleges kalapjukról és annak karimályára tűzött csillogó díszről lehet őket a legkönnyebben megismerni.

ttps://flic.kr/p/QSyStc
De nagyon népszerű itt a jósoltatás (a képen látjátok, hogy sorba ülnek a jósdák előtt, de jósolnak itt az utcán koka levélből is) és a különböző felajánlások a földanyának. Attól függően,hogy mit szeretnénk elérni különböző, színes, cukorból készült figurákat égethetünk (miniatűr üzlet, szerelmespár, mini autó, repülő és repülőjegy…stb.) Ezeket a boszorkányok piacán lehet beszerezni.


Na de a telefericózás kapcsán érdemes pár szóban körüljárni La Paz közlekedését. Ugye vannak autók, amit ha szerencsénk van le is lehet stoppolni. Egyszer sikerült is úgy, hogy nem kellett fizetni érte.. de itt Dél-Amerikában általában akkor is kérnek pénzt, ha stoppol az ember.

Aztán vannak a taxik, ami lehet csak matricás – olcsóbb, de állítólag veszélyes (elrabolhatnak stb.) amin van szám és rádió benne, az bizttosnságos, nem túl drága, 30-50 boliviano közt szinte bárhova elvisznek a városban. Természetesen előre meg kell állapodni az árban, mert taxióra nincs, és a dugó növelheti a költségeket. Vannak a trufik, ami szintén személyautó, de meghatározott útvonalon jár, kb fele ár a taxinak, bárhol le lehet inteni, ha éppen jön. Mindenre igaz,hogy nincs menetrend, valamikor 10 percenként jön ugyanaz a számú, valamikor 2 órát kell várni. Következő a kisbusz, ami 2-2,6 bol közt visz, attól függ, hogy zónán kívül, vagy belül megyünk e… ez kb olyan, minnt a kollektívó Peruban. Aztán vannak a rendes buszok, ez a legolcsóbb. Nem rég szervezték meg a puma nevezetű járatokat, amik szép új buszokat jelentenek, és fix buszmegállókat – máshol nem áll meg, nem lehet csak úgy leinteni. Ezt nem próbáltuk. Végül van a teleferico, ami gyakorlatiag egy sífelvonóhoz hasonlítható. 3 bol egy járat. Jelenleg 3 vonal létezik, de folyamatosan fejlesztik a hálózatot, 6 másikat építenek most. Ez az utazási mód az, ami igazán különlegessé teszi a közlekedést La Paz-ban – fentről belátni az egész várost, végigvisz a különböző negyedek közt, beláthatunk nagyon szegény, és nagyon gazdag házak udvarába. Láthatjuk azt a csodálatos hold-béli tájat, ahol La Paz elterül. Tényleg csodaszép. Érdekes élmény volt, hogy Zona Sur nevű helyen ahol laktunk, csak minden 3. napon van víz. Szóval meg kell szokni az 1 liter vízben való fürdést, a wc kézzel való öblítését.
ttps://flic.kr/p/QSBdPi

Mindez egy erőteljes jele a globális felmelegedésnek, a föld rombolásának. Az esőnek novemberben meg kellett volna érkezni. Nekünk utazóknak most épp jó, hogy nem esik, de a föld és az emberek szenvednek. A másik fő oka a vízhiánynak, az a környékbeli bányászat. Elszivárognak a vizek a föld alá, a folyók, patakok kiszáradnak, és nem érik el a víztározót, ahonnan La Paz a vizét nyeri. Eleinte a helyiek teljesen bepánikoltak, de szép lassan hozzászoktak, és mára sokan úgy gondolják, hogy ez neveli rá majd az embereket a környezettudatosságra és a víz értékére.
December. 24.
Gondoltuk kicsit kirándulunk miután elmentünk a piacra és megvettük a krumlisalátának valót, mert szerettünk volna mi is valamit készíteni az ünnepi asztalra és ez volt az egyetlen, amihez minden hozzávaló megvolt. Mikor a saláta kész lett ellátogattunk a közeli hold völgybe, ahol az amerikai badlands-hez (https://talpalatnyitortenetek.hu/2014/07/08/badlands-a-sarba-hullott-emlekek/ ) hasonlatos képződményeket láthattunk. Két helyi busszra felugorva el is jutottunk ide. Már egész jól elboldogulunk a helyi közlekedéssel. Kellemes volt a séta ezen a holdbéli tájon, el is töltöttünk itt vagy 2 órát. Különleges vidék ez, nagyon élveztük.

Dóri már kezdett kicsit rosszul lenni, valami volt gyomrával, ezért a másik völgybe, amit terveztünk és az ördög foga nevű sziklához végül nem mentünk el, mert jó pár órás út és mászás lett volna. Visszafele úgy dönöttünk, kicsit lesétálunk… és majd fogunk egy buszt valahol. Na minden busz vagy tele volt vagy pont nem az volt, ami nekünk kellett volna. Viszont olyan valósznűtlen helyen állhattunk, hogy egy nagy, új autós bácsi megállt mellettünk és megkérdezte hova megyünk…elvitt bennünket és ingyen:-)

Szenteste – bolíviai családunkkal készülődünk az ünnepre. Dóri külön tervez írni az itteni karácsonyról, gyűjtötte a különböző kreatív újrahasznosított és néha szürreális karácsonyfa költeményeket.
Itt Dél-Amerikában az a szokás, hogy december elején a karácsonyi díszletekkel együtt a karácsonyfát is feldíszítik, felállítják. Este összegyűlik a család, 9-kor a közös vacsorára, ami egy nagy bödön leves, 3 féle hússal. Egyáltalán nincs az az óriási készülődés, őrület mint nálunk, sütés, főzés…mindenki pihen, sokáig alszanak, TVt néznek, összejönnek,de nem hatja át semmi féle őrület a napot.

Nem adnak egymásnak ajándokot, csak a pici gyerekeknek, időt töltenek egymással, beszélgetnek, nevetgélnek. Vacsora után pedig lefekszenek. A család fele mormon volt, ami nekünk nagyon érdekes, mondta egy imát és mi is mondtunk magyarul egy áldást a vacsora után..amit nagy nehezen le is fordítottunk.:-)
Sajnos Dóri estére annyira rosszul lett, hogy csak egy órára bírt kikelni az ágyból és nem is tudutt semmit enni, pedig külön volt nekünk és a család vega tagjainak húsmentes chevice…ami itt szinte nemzeti étel.
Másnap a család egy másik házába mentünk, pár sarokkal odébb és ott volt délutáni sütögetés. Érdekes jelenség itt Bolíviában, hogy mivel nincs igazi nyugdíj ezért a generációk együtt élnek, több egymásra épült lakásban. Mindig közel vannak egymáshoz a családtagok, de ha valaki messze lakik akkor is befogadják, hosszabb időre, ha a városban van dolga. Például a nagymamánál lakik most egyik unokatestvér kislánya, aki a városban fog tanulni.
26-án délutánra a koplalástól Dóri egy kicsit jobban lett és abban a különleges élményben volt részünk, hogy Kit és Christine is éppen La Paz-ban járt a napokban. Ez a kedves házaspár volt az, aki befogaadott minket 2 évvel ezelőtt amikor Hong Kongban jártunk.

La Paz a találkozások városa….:) 🙂