2015 decemberében megkeresett bennünket egy doktorandusz hallgató és doktori dolgozatának elkészítésében kérte segítségünket. Meg is lepődtünk jócskán, hogy vajon miben tudunk mi az utazásunkkal segítségére lenni. Kiderült, hogy a magyar nászutak elmúlt 50 évéről ír és arra kért bennünket, hogy írjuk meg neki, hogy miért volt ez a mi egy évünk nászút.
Arra gondoltunk, hogy a válaszaink egy részét megosztjuk veletek is.
Szóval a nászút elnevezése kicsit vicces. Akik ismertek minket az utazás előtt és a szervezés során, tudják, hogy mi nem annak szántuk az első percben, vagy legalábbis nem úgy terveztük, hogy így nevezzük.
Először az elnevezést szállásadóinktól kaptuk, akik mindig kérdezték történetünket, eddigi utunkat, hogy mikor házasodtunk össze. És amikor mondtuk, hogy mikor (mivel rövid ideje volt) mindig mondták, hogy „Ó hát akkor ez az utazás a nászutatok!” Mi meg mondtuk, hogy „jah, Honeyyear!” 😀 Szóval így ragadt a név. Aztán persze az újságok és egyéb médiumok is így kapták fel, mert ez olyan hangzatos, hogy egy év nászút!
De azért elgondolkoztunk miért is ragadt ránk és utazásunkra akaratlanul ez a jelző.
Arra jutottunk, hogy teljességgel nem hibás mégsem ez az elnevezés, ha a nászutat egy olyan együtt töltött időként definiáljuk, mely a házasságok elején fontos jelentőségű állomás, mint egy tudatosan megépített emlék móló, amihez vissza lehet hajózni a jövő nehézségei során.
Tehát a nászút lényege röviden: hogy a pár együtt legyen, egymásra figyelve, megismerve egymást, tényleg mindenben a másikkal törődve. Tán mondhatjuk, hogy a nászút egy olyan munka nélküli feladat, mesterségesen teremtett szituáció, ami arról szól, hogy elhalmozzuk társunkat figyelmünkkel, gyengédségünkkel, törődésünkkel, valamely kellemes, megérintő, emlékezetes körülmények közt.
Egy fajta mélyebb megismerése ez a másiknak, amikor figyelmünket csak a törődésnek és a másik feltérképezésének szenteljük.
Mi az az elem, ami miatt nászútnak nevezhetjük a mi utunkat is?
A törődés és egymás kölcsönös, elhivatott és mély megismerése. És hát (nem azért mert mi olyan extrémek, vagy különlegesek vagyunk) de mi ezt a megismerést még mélyebbre akartuk vinni, hogy nem a mesében, a luxusban, a kényelemben ásunk le a másik velejéig, hanem a szélsőséges, sarkított, és néha kegyetlenül nehéz szituációkban.
Annak ellenére, hogy nagyon kíváncsiak voltunk a világra, és a más kultúrákban élőkre, azért is indultunk el, hogy egymást jobban megismerjük, hogy a köztünk lévő szálat még mélyebbre szőjük bele a másik lelkébe.
És mindkettőnkben ott volt egy nagyon erős alapzat, amit együtt akartunk vizsgálni a világban, magunkban, egymásban, a más kultúrákban.
1. a Teremtőbe vetett hitünk, hogy jó fele vezet minket, hogy nem hiába járunk e Földön
2. az emberek jóindulatába vetett hit, hogy kedvességgel, jóindulattal és nyitottsággal mindig megtaláljuk a helyünk, bármilyen világban járjunk is.
Ezeket a dolgokat kerestük magunkban, egymásban, a világban.
Ezért volt ez az egy év nászút, elkészítettük a magunk élmény-emlék mólóit. Szerte a világban, magunkban, egymásban.
Hogy ennek a különleges nászútnak az emlékét megőrizzük és mindig egy-egy darabbal kiegészítsük ezt a mólót, ezért mikor hazajöttünk úgy döntöttünk, hogy házassági évfordulónkat minden évben egy-egy kreatív barátunk segítségével egy különleges fotósorozat elkészítésével fogjuk ünnepelni.
Először talán kicsit furcsán hangzik, hogy minden évben újra felvesszük esküvői ruhánkat és még furcsábban a szokatlan kiegészítők (olyan dolog, tárgy, ami reprezentálja a mögöttünk álló évet), de mi így szeretnénk minden évben emlékezni arra az ígéretre, amit 2013-ban tettünk egymásnak. Az első évben a téma tálcán kínálta magát és egyszerű dolgunk volt.:-) Ezeket a képeket látjátok fent és idelent. Témánk a világjárás volt. A gyűrűnek pedig azért van külön jelentősége képeken, mert Edvárd az utazásunk első hetében elhagyta – talán azóta is ott rejtőzik valahol a Central Park földjében, Dóriét pedig Kínában ellopták. De mivel utazásunk utolsó állomása Skócia volt, betértünk ugyan abba a boltba, ahol 2012-ben a gyűrűinket vettük és még szerencsénk, hogy „csak” ezüstből vannak, mert meg tudtuk őket venni újra (egyébként pontosan ugyan annyiért ;-).
A képekért nagy köszönettel tartozunk barátunknak, Sebesi Sándornak.
2016-os képek:
Kitaláljátok mivel telt ez az év ?
2017-es képeink:
Idei témáink: Dél-Amerikai utazásunk és az év, amikor elindultunk a hulladékmentesség útján.
A képekért köszönettel tartozunk barátunknak Maria Fagyossinak.
2018-as képeink:
Témánk: egyértelműen közös otthonunk és itthoni gyökereink kialakítása, amiről itt olvashattok.
Ebben az évben vàllaltuk fel egyértelműen, nyilvánosan is azt, hogy milyen életmódot élünk. Vagyis valahogy egyre többen lettek kíváncsiak. Mi pedig elkezdtük egyre több újság, rádió, különböző sajtó és előadás felkéréseket elfogadni, tökéletesítettük az előadásunkat, még különleges díjra is kaptunk jelölést, Dóri megszervezte immár második éve a Simplicity Fesztivált, Edvárd pedig végleg úgy döntött,hogy két igazàn bölcsész szakkal a háta mögött, mégiscsak a kezével szeretne alkotni és most építenie kell. Így lett hát,hogy villanyszerelő eszközök és házunk további építéséhez szükséges apróságok kerültek a képre…természetesen nagy gonddal elrendezve (amit egyébként Edvárd csinált…mintha ezek a tárgyak pici kis ékszerek lennének az élszeres dobozában.)
Az idei év egyik ikonikus jelképe (ami egyébként az egyik legnépszerűbb fotónk volt itt:-)) Dóri zöld cipője. Azt szimbolizálja a fotón, hogy egyre több lépést teszünk afelé, hogy amit lehet helyben szereztünk be és a pénzünkkel hazai készítőket és kisvállalkozásokat támogassunk.
Talán az egyik témánk nem meglepő. 2020-ra mindenki úgy emlékszik majd vissza, mint az év, aminek az elejét hosszabb-rövidebb ideig mindenki karanténban töltötte, ha nem is elzárva, de az biztos, hogy mindenkire hatott.
A bezártsággal karöltve értékelődött fel a kint, az ölelések ereje, a közösség megtartó ereje és a fizikai találkozásokban rejlő csoda, amit nem pótolhat semmilyen zoom beszélgetés. A titkos kert, a természetben töltött idő, ami megtartott minket ebben a bizonytalan időszakban. Rengeteget kirándultunk itthon 2020-ban. Sok esküvőt halasztottak el ebben az évben vagy szerveztek át akár napról napra, a változó szabályozások fényében. Rájuk is gondoltunk a képekkel.
De felfedezhetitek, hogy az ételeknek igazán sok szerepe van a mostani képeken, különösen a különböző színű, fajtájú zöldségeknek. Ez az az év, amikor Dóri belevágott egy régen dédelgetett álmába, elkezdte megírni első könyvét, egy szakácskönyvet, amiből elsajátíthatóak az élelmiszerek, általában kidobásra ítélt részeinek felhasználási módjai, a megfelelő tárolás és az egyszerű, idény és helyi alapanyagokból való ízletes ételek főzésének fortélyai.
Röviden: zero waste szakácskönyv, csak helyi és idény alapanyagokból.
Az idei csodás fotókért és a helyszínért is köszönet Horváth Irma barátunknak.
2021 -es képek:
Az idei évben volt a lelegyszerűbb a témaválasztás.
Három nagy dolog is történt az életünkben és valahogy ez az év minden szempontból a születésről, teremtésről szólt. Kislányunkat Maja Magdalénát vártuk. A fotózás pedig szó szerint az utolsó pillanatban történt mert másnap, el is indult hozzánk, úgyhogy szinte szülés előtti fotókat láttok. Visszatekintve olyan különlegesen sugárzik is Dóri.
A másik szintén nagy alkotás, hogy megszületett (két héttel a kép elkészülte előtt) Dóri Zero Waste szakákcskönyve, amin 21 hónapja dolgozott.
Edvárd nagy alkotó munkája pedig a ház volt és új szakmát i szerzett a tanári mellé: hivatásos villanyszerelő lett. Ugyan ház sajnos Maja születésére nem vált lakhatóvá (pedig már láttuk a lelki szemeink előtt, ahogy a nappali sarkában megérkezik), de így jövő évre egy másik nem várt kalanddal lettünk gazdagabbak. – Persze ezt akkor még nem tudtuk ;-).
Ezévi fotóinkért hálás köszönettel tartozunk Csendes-Kalámár Veronikának, akit Verita Photo néven találtok meg.
2022-es képek:
Életünk első szülőként eltöltött éve.
Nem volt könnyű és közben építkeztünk. Ebben az évben úgy döntöttünk, kiköltözünk a városból, akkor is ha még a házunk nincs kész, ígyhát fogtuk magunkat és rendbehoztunk egy kis kerekeken futó konténert. Hogy meddig laktunk ebben és milyen volt arról itt tudtok olvasni: Életünk a kisházban.
Ennek a mementói az alábbi fotók, amiért köszönettel tartozunk Tóth Botondnak.
2023-as képeink
Idén szeptemberben telt el 10 év, mióta a családunk, barátaink ölelésében és Isten színe előtt hivatalosan is igent mondtunk egymásra. Igent arra, hogy megpróbálunk jó útitársai lenni egymásnak, bármerre is kanyarogjon az utunk.
Idén is belebújtunk hát az esküvői ruháinkba és 7 év, sok-sok munka után a képeken a házunkba való átköltözés örömét látjátok.
Pár hete készültünk el az első külön szobával, így már nem a nappaliban alszunk…. és folyamatosan haladunk.
(Koránts se gondoljátok, hogy mindig ennyire idilli a hangulat, írtunk is nektek róla párszor, hogy az elmúlt két-hérom év rendesen meggyúrt minket, de most engedjétek meg, hogy a képeken azt mutassuk meg, ami megtartott minket. Egy köszös, meleg otthon kialakítása.)
Egy hihetetlenül csodálatos megkeresés érkezett hozzánk nyáron.
Blanka, egy kedves olvasónk, profi fotós és annyira megihlette az egyik történetünk a meseolvasásról, a sok évi építkezés után elkészült álomkonyhánkról, hogy felajánlotta, örömmel töltene velünk egy napot, és késztene az otthonunkban családi fotókat dokumentarista stílusban. Az az, semmi beállítás, kiöltözés, díszlet, összepakolás, csak a mindennapjaink. Ezt a koncepciót nagyon közel éreztük magunkhoz. Végül ezzel az otthoni fotózással összekapcsoltuk a hagyományos évfordulós fotózást, amire már igen csak az ősz beköszöntével tudtunk közös időpontot találni és pár fotó erejéig most is magunkra öltöttük a ruháinkat. A többi fotót itt tudjátok megnézni.
Miről szólt ez az év?
Idén főleg az otthonunkban telt. A ritmusunk, a szokásaink kialakításával (mint amilyen a vasárnapi pizza) azzal, hogy kicsit gyökereket eresszünk az új otthunkban,a tlepülésünkön, de ez volt az első év is, amit teljes egészében a házunkban tölöttünk. Végre sor került a kert kialakításának elkezdésére is. Ezt a momentumot, és kedvenc nyári, saját készítésű medencénket örökítette meg Blanka. ( A medencét teljes pompájában itt láthatjátok.)
Idén többször is kértétek páran, hogy kifejezetten a kertünkről írjunk és mutassuk is meg milyen.
Egyből az jutott eszembe, hogy nem olyan, amilyennek szeretném, meg az a sok minden, ami még nincs kész.
Sokan kezdtetek el minket az úti kalandjaink miatt követni.
Ezekből ti is láthatjátok, hogy egyre kevesebb van itt az oldalon. Mi is alakulunk, változunk, és egyre nehezebben egyeztetjük össze az utazási iránti vágyunkat azzal, amilyen értékek fontosan nekünk, amik alapján éljük, élni szeretnénk az életünket.
Vagyis ezt most nem is kellene többesszámban írnom.
Bár közösen indultunk neki a világnak, az utazás az évek során egyre inkább az én vágyam lett.
Mostanra nem csak egyre inkább, hanem szinte csak az én vágyam. Ezek az átalakulások együtt járnak egy csomó belső és külső feszültséggel. Ráadásul egyszerre akartam otthont is kialakítani (tudjátok nagy fába vágtuk a fejszénket, hogy éveken át magunk építgettük a házunkat, egy jó ideig konténerben lakva) és világot látni is.
Nem vettem észre, hogy mentálisan elfáradtunk, és az én megküzdésem erre az volt, hogy fizikailag legyünk más térben, Edvárdot pedig pont az ellenkező irányba húzott a szíve.
Idén úgy döntöttünk legyen az otthon kialakítása a legfontosabb.
Ehhez pedig idő kell…
meg tér
és energia.
A növények nem öntözik meg magukat, nem tudom azonnal magtanulni, mi működik a kertünkben, és mi nem, ehhez tapasztalat kell. Sem a magasàgyás, sem a terasz nem készül el magától.
Minden nap bosszankodva nézem, hogy két éve tervezem a használt ajtóink lecsiszolását és lefestését, de mindig volt valami fontosabb.
Ez az ideiglenesség felőrőrölt.
Annyi téren láttam annyi feladatot magam, magunk körül a házon kívül is, hogy folyamatosan azt láttam, hogy nem olyan az otthonunk, amilyennek szeretném.
Aztán elindultam egy számomra elég nehéz úton.
Megtanulni élvezni meginni a reggeli teámat, a függőágyban, anélkül,hogy mindenhol feladatot látnák, meg azt, hogy mi nem elég jó.
Sajnálom, hogy egy betegség figyelmeztetése, és sok nehéz konfliktus kellett ennek a fontossáságnak a felismeréséhez.
Vagyis egyre hálásabb vagyok a betegségnek, mert könyörtelenül ráirányította a figyelmemet valamire, amivel már rég foglalkoznom kellett.
Erre még jött a könyvemmel kapcsolatban egy hónapok óta húzódó roppant nehéz és kellemetlen helyzet, aminek a feloldásán a mai napig dolgozom, de valahogy mindkettő egy irányba vezet.
Arra tanít most, hogy a belső békémet az otthonomat magamban teremtsem meg.
A házunkat, otthonunkat még mindig a harmadik bőrünknek érzem, ahogy Hunderwasser mondta, de kemény munkába kezdtem, hogy a fizikai térben eddig megvalósítottakért hálás legyek, hogy ez legyen az erősebb érzés.
A külső, belső otthonunk a legfontosabb helyünk, ide lehet visszatérni. Úgyhogy most elég sokminden más visszaszorult, az utazások főleg, amíg ebben nem találjuk meg a közös, családi egyensúlyt.
A képeken pedig aztokat látjátok, amiért hálás vagyok.
Mindent maradékokból építettünk, amit imádok, de így nem minden lett pont olyan ahogy elképzeltük, de kezdek ezzel megbarátkozni.
Úgyhogy az évünk egyértelműen az otthonról szólt.
Most végre eljutottunk a kert némiképp tudatos kialakításához (azért némiképp, mert még mindig ott tartunk, hogy folyamatosan pucoljuk ki a kert egyes részeit, szabadítjuk mega földet a régi lakók által elásott sittől, az építkezés mardaványaitól, meg rakjuk ide-oda a „majd még szükség lesz rá” faanyagokat, téglákat). Az igazi témánk a földünk termékennyé tevéséről szólt.
A kenyér pedig azért kapott fontos szerepet, mert 2024 októbere óta kizárólag itthon sütött kovászos kenyeret fogyasztunk, és ez óriási büszkeséggel tölt el. (Hálás vagyok két mesteremnek, akiktől a kenyérsütés csínját-bínjàt elleshettem: Kincses Bálint és Jánosi Szabina gasztroblog.)
Pár hónapba telt míg beállt a rendszer. Mire rájötten például, hogy nekem nem szabad este, altatás utánra időzíteni a sütést. (Mikor Maja azt kérdezte, hogy “ugye ma nem kell kimenned kenyeret sütni?” akkor azért rájöttem, hogy át kell alakítani a kenyérsütési szokásainkat, mert így egyre inkább vesződséget és feszültséget fog okozni ez a csodásnak indult tevékenység.)
A kiskonyha a másik szimbóluma az idei évnek, ugyanis végre áthelyeztük a komposztot, ennek a helyére került a konyha, ami azt jelenti, hogy a konyhaablakból már nem a komposztra nézünk.
A konyha, a főzés pedig a közös anya-lánya kapcsolódásaink változatlanul meghatározó helye. Idén kiegészülve a palánták nevelgetésével, ültetéssel, a kert kialakításával, amibe megint igen könnyű egy gyereknek kapcsolódni.
Az idei év a befelé fordulásról, a külső helyett a belső utazásról, a belső kertünk gondozásáról szólt. Nagyon sokat változtunk, fejlődtünk, ami kifelé nem mindig látszik és ami igensok energiát vett el máshonnan.
A kerthez egyre inkább kapcsolva pedig bőrünkön érezzük a Föld és az ember lelkének kapcsolódását, ahogy hatnak egymásra. Ahogy tisztul, rendeződik, egyre termékenyebbé válik kint, úgy formálódunk bent is.
[…] De, hogy pozitívan zárjuk a bejegyzést, elkészültek idei házassági évfordulós képeink. A témát könnyű kitalálni:-). Az igazi képeket itt találjátok. […]
.)
Utazásainkról és rólunk mások szemével | Talpalatnyi történetek Edvárd és Dóri utazásaiból a világ körül
2017.10.26. @ 10:21
[…] De, hogy pozitívan zárjuk a bejegyzést, elkészültek idei házassági évfordulós képeink. A témát könnyű kitalálni:-). Az igazi képeket itt találjátok. […]