Pylypets és a hegy megerőszakolása
Korán reggel a fagyos úton sétáltunk be a városba ötfős kínai csapatunkkal és 10 órára már Pylypetsben, egy közeli sí resortban is voltunk. Persze, azért ne úgy képzeljétek el, mint egy Svájci vagy Osztrák resortot. Annál jóval barátságosabb, olcsóbb…és tele van szebbnél szebb portékákkal és furcsaságokkal is. Lehet kapni például különböző autómárkák logójával ellátott baseball ütőt. Szerintetek miért?
De arra is volt lehetőségünk, hogy megismerkedjünk az ukrán téli, nő divat legmenőbb darabjaival, a különböző színekben pompázó susogós overálokkal.
Elsétáltunk a Shypit vízeséshez, közben vettünk sajtot az út mentén (saját dobozban…jeee!), majd elindultunk a felvonóval a hegyre, amiről igazából nem tudtuk milyen magasra megy fel, gondoltuk majd kicsit sétálgatunk fent és majd lejövünk gyalog, mert megbeszéltük a csapatunkkal, hogy 4 órakor találkozunk sofőrünkkel.
Mit gondotok miért aggatnak pénzt a fákra?
Lovas szánnal is lehet közelkedni, ahol szalmán kell feküdni
A felvonó tetején "komposzt" WC vár
Mikor felértünk megláttunk egy újabb csúcsot!
Na, Dóri ahogy lenni szokott extázisba jött, hogy menjünk fel.
Majd felérve egy másikat…és egy másikat ;-).
Mígnem elértünk ide:
Olyan csodálatos látvány fogadott minket a napsütésben, a szikrázó hófödte csúcsokkal, a süvítő szélben….és akkor megláttunk egy másik csúcsot 🙂 ahova már sajnos nem volt időnk elmenni,de elhatároztuk, hogy ide még biztosan visszajövünk.
Egyetlen szomorúság árnyékolta be idill környezetünket.
A motoros szánok.
Ezt neveztük el, úgy, hogy a közeli hegyek csodája és megerőszakolása.
Ez a jelenség együttesen facsarta meg a szívünket. A következő sorok egy sarkos álláspontot fogalmaznak meg, ami most nagyon nem lesz PC, mert nagyon felhúztuk magunkat és igen el fogunk ítélni bizonyos viselkedést, amivel annyit találkoztunk.
Akkor olvassátok tovább, ha erre felkészültetek.
Felhoz a felvonó egy darabon a hegyre, eléggé megváltozik miatta a táj, és mint egy heg virít a hegyoldalban. De, azért úgymond részévé válik a tájnak, és azon az egy sávon kívül nem zavarja a hegy és az erdő nyugalmát. Hozza az élményre váró turisták tömegeit, már korán reggeltől. Mi is ezzel mentünk.
Nem szeretnénk hosszasan fejtegetni ezt a fajta turizmus jelenséget, többször írtunk róla, csupán itt mutatnánk meg a hegy kapcsán, de a mintázatok és az attitűd adoptálható más helyzetekre.
Szóval elmegy nyaralni, kikapcsolódni X emberünk, aki egész évben végezte a munkáját, amit nem szeret (lehet, hogy még szereti is) , nem látja értelmét, nem igazán érzi jól magát benne (lehet, hogy még jól is érzi magát benne), de lehet, hogy jól keres vele, és most ott lapul jó pár ezres a zsebében, ami önmagában csak egy papírfecni, és élménnyé, élvezetté kell varázsolni, mert ketyeg a szabadság ideje, és most kell töltekezni egész évre.
Mint a kisgyerek, aki beszabadult a játékboltba – mindent meg akar venni, mindent kipróbálni. Ezt felfedezvén jött létre a turizmus élveteg szakosztálya, melyben azokat a szolgáltatásokat találja ki valaki, ami instantabbá és gyorsabbá teszi az élményt, és jó pénzért kétpofára lehet tömi azokat az egész szabadság alatt, és hát sietni kell, kevés a szabad nap kell a töltekezés/ élmény/ jó helyről lőtt selfie egész évre….
És igen itt ezen a hegyen is találtak egy ilyen rést. Nyáron buggieval,most motorosszánnal vitték fel az embereket a felvonó tetejéről egy magasabb csúcsra, ami azt eredményezte, hogy az egész hegyoldal benzingőzben állt, iszonyatosan hangosak voltak, és körülbelül 3 percenként kellett félrevetődnünk nekünk és a kirándulóknak, hogy ne csapjanak el minket. Sajnáljuk, nem tudjuk ezt elfogadni, és megbocsájtani azoknak, akik ezt használták. Ugyan ezt gondoljuk a sivatagi boggiekról.
Mi és még sokan mások, vágytunk arra, hogy megküzdve magunkkal, és kiérdemelve fáradtságunkkal, csodálhassuk a hegy nagyszerűségét, és majd 2 órát kapaszkodtunk felfelé a hideg szélben és hóban.
Vágytunk volna a csendre, amit egy ilyen táj és környezet adhat. Amiért idejövünk. A turik meg felmotoroztak kb. 10 perc alatt… Lőttek egy selfie-t aztán vissza.
Sajnáljuk, mi letiltanánk őket. Aki nem képes önerőből felmenni, az ne menjen. Se a túlsúlyosak, se a gyerekek, és legfőképpen azok a gazdag, de lusta emberek és turik ne, akik nem érnek rá felsétálni.
Persze jön az érv, hogy akkor az öregek, sérültek, betegek se lássák? Hát, mi egyetlen idősebb nénit láttunk a szánon, mindenki más selfiebottal videózó fiatal volt. Ezen szánok használata csak baleset és mentés esetén indokolt. Ez a véleményünk.
Legalább a természetben ezeket a helyeket hagyjuk meg, hamár egy csomó részt kiszakítottunk belőle a városainknak, a betonutaknak. Annyi hely van, ahova el lehet menni és szép kilátást látni, akkor is, ha valaki nem szeret túrázni, de nonszensz, hogy egy hegy tetejére menet benzingőzt kell szívni és motorok elől ugrálni.
Viszlát 2019
Az év utolsó két napját is kirándulással töltöttük és mivel január 1-én, hajnalban indult a vonatunk, az állomáshoz kicsit közelebb költöztünk, mert annyira le volt fagyva az út mindenhol, hogy így is elég lassan haladtunk.
31-én este elmentünk az egyetlen nyitvatartó és még ételt is felszolgáló helyre és olyan élményben volt részünk, hogy csak na. Ráadásul nagyon kedves volt a két felszolgáló lány és az egyik vendég segítségével sikerült is rendelnünk.
Ilyen az, amikor nem is feltételezzük, hogy egy meleg italba szívószál kerül majd
- jelenet: szilveszter estéjén 3 helyi menő srác, susogós dzsekiben kukorica kását eszik, ami egyébként a régió helyi étele.
- jelent: erre nincsenek szavak, nézzétek meg a videót:
Másnap korán reggel pedig indultunk is tovább az első vonattal Lvivbe!
