Shkoder, ami nem lopta be magát a szívünkbe
Utolsó állomásunk Albániában, ahol ugyan napsütés, és egészen nyárias meleg várt minket, de sajnos ezzel sem lopta be a szívét számunkra a Shkoder környéke.
Bármennyire is előretekintő vagyok a szállás választással, ez most nem sikerült. Régen csak rántottunk volna egyet a vàllunkon, de így hármasban a kellemetlenségek valahogy felnagyítódnak.
Persze Maja amúgy nagyon élvezte az ittlétet is, csak nekünk volt csalódás.
Nagyon máshogy képzeltük el a képek alapján:-(.
A képek felén ugyanis állatok voltak, elvileg egy farm lenne, a vàroson kívül. Azért voltak pipik, meg gyöngytyúk (újabb szó a gyerekszótárban:-)). Egy roncsautó telep, és egy mocsár mellett (amin a térképről úgy tűnt séta távolságra van a Shkoder tó…hát nem). A mini “kemping” egy focipálya, és az éppen épülő medence építkezése között terült el.
Feltúrt föld, munkagèpek vártak a csendes szàllásunkon.
Ha mentetek màr nyaralni építkezésről akkor talán átérziktek, hogy ez az amire a legkevésbé vágytunk.
Mikor megérkeztünk megkérdeztük, hogy meddig dolgoznak a munkagèpek. Azt mondtàk, hogy még egy óráig. Gondoltuk, hogy hàt ez van, egy óra azért nem sok.
Két óra múlva befejezték ugyan, de valami rejtélyes oknál fogva este 7 körül újra kezdték. 9-kor már kicsit erèlyesebben szóltunk, mivel a munkagép éppen a szobánk fala mellett dolgozott, Majànak már bőven alvás idő.
Végül fél óra múlva valóban befejezték, ekkor kiderült, hogy a kőfalak igazából papír vékonyak, és minden szót hallottunk a szomszéd szobából.
Ràjöttünk arra is, mennyire fontos, hogy legyen konyha, ahol tudunk főzni magunkak. Nehéz volt enélkül az itt töltött két nap:-(. Maja ugyanis csendben, hármasban, asztalnál szeret enni, olyan ételt amit közösen főzünk. Ez pedig ezen az úton derült ki egyértelműen.
(Ajánljuk nektek a bejegyzésünket, amiben arról írunk, hogyan ne legyen stresszes az utazás egy togyogóval. Többek között például nekünk erre kell figyelnünk:-))
Másnap gondoltuk elmegyünk a tóhoz kirándulni, hajókázunk egyet. Hajókázni egyáltalán nem letetett a tavon.
Ünnepnap lévén sok család gyűlt össze èttermekben. Fő szabàly nàlunk utazásnàl, hogy megfigyeljük a helyieket, úgyhogy megálltunk az egyik útszéli étteremnél. Több generáció gyűlt össze az asztaloknàl.
Itt tipikus, hogy minden étteremhez tartozik játszótér.
Így ahelyett, hogy szegény gyerekeket etetőszékbe kellene nyomni, az egyik szülőnek kergetni vagy folyamatosan fegyelmezni, hogy mit nem szabad, egyszerűen le lehet ülni a játszótér mellé.
A gyerekek meg odaülnek az asztalhoz arra a kis időre amennyi alatt esznek.
Maja azonnal összebarátkozott megint 3 gyerekkel és nagyot játszottak.
Visszatértünk a szàllásunkra és inkàbb olvastunk, rajzoltunk majd fogtuk magunkat bejàrtuk a roncstelepen túli világot. Legalább megint tanult Maja egy úgy szót.
Azért, ha Albániàba jöttök: ez a város nem vèletlenül csak az “albán alpok” kiindulópontja, ahol egy éjszakàt alszanak meg az átutazók. Viszont ez az egész ingerszegény környezet lehetővé tette, hogy eltöltsünk egy délutánt csak úgy, anélkül, hogy bárhova menni akarnánk. Amolyan családi vasárnapi hangulatunk lett.
Persze erre is igaz, hogy egy helyszín megítélését rengeteg faktor befolyásolja…úgyhogy ne hallgassatok rànk.
Mielőtt átlépnétek velünk Montenegróba és elhagynánk Albániát, még két érdekesség. Rengeteg ház tetjén van szőlőlugas, ez nagyon tetszett nekünk és remek ötlet a hőség elleni védekezéshez. Illetve egy másik öröm, ha szeretnétek bármi fagyasztottat venni, az itteni boltkban lehet kimérve venni ;-).
Most pedig tartsatok velünk lenyűgöző tájakra Montenegróba.
