Kalandozásaink a montenegrói Gusinjében – A Ropojana-völgy
Mivel nem nagyon lopta be magát a szívünkbe, Shkoderből korán reggel indultunk tovább a montenegrói hegyekbe. Már nagyon vártuk ezt a határátlépést, mert Montenegró különösen kedves számunkra.
Amellett, hogy itt utoljára még kettesben voltunk és még fogalmunk sem volt róla, hogy egyszer gyermekünk lesz, ez volt az első, kísérleti, kifejezetten hulladékmentes utazásunk. Ezt 2017-ben folyamatosan, videón is követhettétek napról-napra.
Az útvonal tervezésnél (erről külön írtunk ITT) sokat gondolkodtam, hogy még az albániai Thethbe menjünk a hegyek közé, vagy induljunk Montenergó felé.
Végül utóbbi mellett döntöttem, mert ez már a hazafelé vezető útvonalunkon volt, így már csordogáltunk Magyarország felé. A másik indok pedig az volt, hogy itt találtam jó pár olyan túra útvonalat, ami nem igényelt nagy hegymászást. Az utazásunk vége felé lévén, pedig nem tudtam előre tervezni azzal, hogy Maja mennyire fogja bírni a sok kirándulást. Mennyit fog tudni gyalogolni vagy mennyire szeret majd a hátunkon lenni? Nem jön-e megint egy olyan időszak, hogy csak a mami hátára hajlandó feljönni. (Nem jött, és egyébként, ha volt is egy kis dünnyögés ilyenkor, hamar megértette, hogy már nehéz és a mami nem tudja vinni.)
Az is eszembe jutott, mi van ha a hegyekben sokkal hidegebb lesz, esetleg esik az eső.
Így is lett.
Előbbit, vagyis a túrákat Maja jobban bírta, mint amire számítottunk, utóbbi, az időjárásra vonatkozó előérzetem pedig sajnos nagyon bejött.
Nagyon jó érzés fogott el minket, mikor átléptünk a pici hegyi határon, ahova ilyen csodálatos út vezetett. A Shkoder- Gusinje útvonal végig ilyen hegyi utakon vezet. Elképesztő a kilátás és nagyon hálásak vagyunk ezért a pár óra napsütésért.
Valahol félúton, Selce település közelében indul egy túra útvonal. Egy csodálatos hegyi patakhoz vezet. „The most beautiful pit of Selce” néven találtok róla fotókat a googel térképen.
Szerettünk volna még itt megállni, és kirándulni egyet (kb. 2-3 órás a túra), de a szerpentin egyik kanyarából indul, ahol összesen két autónak van hely.
Épp akkor állt meg előttünk valaki, Maja pedig 10 perce aludt el, úgyhogy végül úgy döntöttünk megyünk tovább és inkább előbb érkezünk Gusinjébe.
Végül nagyon jól döntöttünk, mert így legalább kaptunk pár napsütéses órát megérkezésünkkor, mielőtt leszakad volna az ég délután. Ami innentől kezdve már tényleg szinte folyamatos esőt jelentett utunk további részén.
A városon kívül, Vusinjében vettünk ki szállást.
Szívből ajánljuk nektek, mert ahogy jártunk-keltünk a völgyben, szerintünk ez a szállás volt a legszebb helyen, és a legideálisabb gyerekkel. Minden felé lehetett szaladgálni, a házak különállóak, ráadásul mi a legutolsót kaptunk, úgyhogy az első pillanattól lenyűgözött a hely.
Egyetlen nehézségünk volt (a későbbi időjárási viszontagságokon kívül, ami miatt kevésbé tudtuk élvezni a hely nyújtotta lehetőségeket…pl. csak úgy a fűbe kifeküdni a napra), az pedig a konyha hiánya. Szerencsére a szálláshoz járt reggeli, és nem is akármilyen, ráadásul az első és utolsó napunkon ezt kint tudtuk elfogyasztani.
Bejártuk a Ropojana-, és Grebaje-völgyet.
A Ropojana-völgyben nagyon szerencsénk volt az első napon, mert egészen délután kettőig ilyen verőfényes napsütésben volt részünk, már-már túl melegnek is éreztük.
A kirándulásokon csak tehenekkel és bárányokkal találkoztunk, egy teremtett lélekkel sem.
Gyerekkel azért ajánljuk jó szívvel nektek ezt a helyet, mert tökéletesen élvezetes csúcshódítás nélkül is (ami végül nekünk is kimaradt), csomó olyan rész van, ahol a togyogók is simán tudnak hosszabban gyalogolni és ami a legjobb, hogy úton-útfélen állatokba botlottunk. Maja gurgulázva kiáltott, hogy boci, pipi, bari, szamár…mintha mindig élete első bociját látná.
Tényleg szuper élmény, főleg ha nem ennyire esős időt fogtok ki. Cserébe viszont minden csodálatos zöld színben pompázik és buja.
