Újra a Tátrában – már hármasban
Miért Zakopánéba vezetett első közös külföldi nyaralásunk Majával?
Sokat gondolkodtunk. Talán ennyit még nem is tervezgettünk, hogy hova menjünk, mert sok olyan szempontot is figyelembe kellett vennünk, amit eddigi utazásainknál nem. Az első ilyen a távolság volt. Mindenképp Kelet vagy Balkán fele terveztünk utazni, de nem igazán szerettünk volna repülni (egyébként képzeljétek, 4 éve nem ültünk repülőn – persze „first world problem”, de számunkra, akik ennyire szeretnek világot járni, ez azért nagy dolog).
Tudatosan kezdtük el kerülni a repülést a világkörüli út után, de nem gondoltuk, hogy valaha is ennyi ideig fog sikerülni. Azért tavaszra tervezünk egy hosszabb utat kicsit messzebbre.
Mérlegelés
Szívünk szerint újra visszatértünk volna Montenegróba, vagy Albánia, Bosznia felfedezésére indultunk volna. Montenegróba sajnos az a jó kis vonat, amivel 2017-ben utaztunk már nem jár, így maradt volna az autózás vagy repülés ér autóbérlés (gyereküléssel).
Mivel Maja továbbra sem kedveli az autózást…őszintén szólva minden autós utazás születése óta egy kínszenvedés neki és nekünk is, nem szerettük volna a mi kényünk, kedvünkre sokat cibálni ide-oda.
Cserébe persze hordozóban bármikor elalszik rajtunk és órákat tudunk kirándulni vele, mióta biciklizünk is vele, azóta ez a biciklizésre is igaz. Igen abban is elalszik…ne kérdezzétek miért jobb bukósisakban, lekötözve, egy kényelmetlen ülésben ülni és elszundítani, mint kényelmes babakocsiban vagy párnázott autósülésben. Ilyenkor csak annyit mondunk, hogy ösztönös öko-baba :-).
Szóval így maradt valamilyen közelebbi célpont, ahova nem kell annyit autózni, és ami azért a mi nagy hegyek és a „más kultúra, nyelv” irányi vágyunkat is kielégíti. Ekkor dobta fel Edvárd, hogy miért nem megyünk vissza Zakopánéba, ahol annyira jól éreztük magunkat 7 évvel ezelőtt is.
Mivel a Boldogkőváralja fölé emelkedő Boldogkő várát már nagyon régóta szerettük volna megnézni, ezért úgy döntöttünk a biztonság kedvéért ketté bontjuk az előttünk álló 4 órás utat.
Itt jött egy csavar. 😉
A nagy tapasztalt utazók (mentségünkre szolgáljon, hogy Majával még nem léptük át az országhatárt) otthon felejtették a gyermek dokumentumait. Mindent bepakoltunk gondosan, kivéve az útleveleket, személyit, egészségügyi kiskönyvet. Szerencsére még nem jártunk olyan messze, de mivel nem akartuk, hogy Maja még plusz egy órát üljön a kocsiban, ezért Dóri és Maja egy benzinkútnál várakoztak, míg Edvárd megjárta az utat. Eddig nem fedeztük fel azt sem, hogy vannak benzinkutak, ahol játszósarok is van. Ami most az esős időben elég jól jött.
Maja egyébként meglepően jól bírta az autózást. (Kedves újdonsült szülők, akik szintén csak hallomásból tudjátok, milyen az autóban alvó gyermek, reményt adunk, hogy ha aludni nem is fog, de kicsit könnyebb lesz. Egyébként meg nem természetes közege az autózás a babáknak, úgyhogy érthető az utálat. Próbáljátok ki a biciklizést…hátha 😉 )
Egy estét Hernádcécén töltöttünk, majd másnap reggel megmásztuk a várat. Maja szó szerint. Szinte végig egyedül akart felmenni a lépcsőkön. Nem tudjuk ti hogy vagytok a gyerekkel való szállásválasztással, de nálunk fő szempont lett, hogy ne két matrac legyen összetolva franciaágyként. Most erre az egy estére nem tudtunk erre is figyelni és jó kényelmetlen is volt így aludni.
Boldogkő várának meghódítása:
Visszatérve az útvonalra.
Másnap délutánra érkeztünk Zakopánéba, ahol egy régi álmunk teljesült. Egy erdei házikóban vettünk ki egy szobát, egy családtól.
Mikor lefoglaltuk, Maja még nem járt, úgyhogy nem annyira figyeltünk arra mennyire gyerekbarát a szoba. Persze a létra-lépcső megmászását a második naptól nagyon jó mókának találta és a fenti részt is kicsit át kellett rendeznünk, hogy ne essen le az oszlopok között, de egyébként ennyi volt a bababaráttá tétel. Nagyon élveztük, hogy most ilyen szép helyen lehetünk és hogy van tér (a miniházas hónapjaink után, főleg.)
Éreztük, hogy ez az utazás azért lazábban fog telni, és sokkal rugalmasabbnak kell lennünk, mint ezelőtt, de igazából azt leszámítva, hogy nagyon szívesen pihentünk volna egy órát a túrákról hazaérve, és ezt nem tehettük meg, – mert persze Maja jól kialudta Dóri hátán magát- , nem volt más ez az utazás, mint kettesben. Leszámítva, hogy délutánonként mesét olvastunk, játszottunk, táncoltunk a szálláson. Maja ugyan úgy aludt-ébredt éjszaka, mint otthon, ugyan úgy evett és játszott. Sőt, csodálatos volt látni milyen sok mindenre rácsodálkozik Maja. Az izgalom, ami bennünk volt az első közös felvonózás előtt, sok szempontból mintha először utazunk volna.
Persze régen meg sem láttuk a játszótereket egy-egy városban vagy benzinkutak mellett :-). Most pedig Majának köszönhetően viszonylag hosszú időt öltöttünk Zakopáné egyik csodás pakjában, a Miejski im. Marszałka Józefa Piłsudskiego-ban, ami legalább akkora kedvencünk lett, mint az a bizonyos Oklahoma City-ben és ahol még méhlegelő és rovarhotel is volt.
Érkezésünk napján csak a közelben sétálgattunk, felfedeztük a kertet, a kutyust, a cicát.
Első túra
Másnap egy lazább útvonalat választottunk, mivel már délre esőt jelzett az időjárás előrejelzés. Átvágtunk az erdőn és felsétáltunk a Szimiszkowa felfonóhoz. Odafele úton vettünk egy jó adag sajtot helyi sajtkészítő férfiaktól, egy füstölő konyhóban, amit még otthonról hozott szőlő kíséretében elfogyasztottunk a domb tetején.
Innen tovább indultunk a Gubalówka siklóvasút felé. Maja jó részt a saját lábán. Itt ért minket az eső, úgyhogy jól döntöttünk, hogy inkább ebbe az irányba indultunk, így nem visszafelé az esőben üldögéltünk a nyitott sífelvonón.
A siklóvasút alsó megállója az igazi turi paradicsomba visz, itt gyorsan átvágtunk és tőlünk abszolút szokatlan módon a főutcán menekültünk be az eső elől egy étterembe pirogizni és tisztába tenni Maját.
Innen egy jó 40 perces sétával gyalogoltunk vissza az erdei szállásunkhoz szintén esőben….Maja megint elaludt :-).
Így ünnepeltük 9. házassági évfordulónkat <3.
Esőnapon Zakopánéban
Másnapra megint esőt jósolt az előrejelzés. Így is lett. Amint beértünk a Nemzeti Parkba már tehettük is Majára az esővédő takarót (amiért innen is köszönet Irmának).
A képeken látjátok, hogy a ded mindig Dóri hátán van, így értelemszerűen mindig arról készül több kép, aki éppen őt viszi :-). Pont abban az időszakban indultunk útnak, amikor egyszerűen ha hármasban vagyunk, akkor Dórinak kell vinnie. Sebaj, a hátizsák sokszor úgyis nehezebb volt :-).
A szállásunktól körülbelül 10 perces sétára volt a Strazyska-hegyre és a Giewont csúcsra vezető túraútvonalak egyikének kezdőpontja. A Sarnia Skalat-t céloztuk be. Az út egyharmadánál lehetőség van elsétálni a Siklawica vízeséshez.
Már itt is éreztük, hogy bár felfelé sem semmi kaptatni a köveken, lefelé azért lefelé igencsak csúszik az út, és valahogy fárasztóbb azzal a figyelemmel, összpontosítással és felelősséggel menni ilyen utakon, hogy mégiscsak a hátunkon van egy egyéves kislány.
Esőben, sárban így végül csak a csúcs feléig mentünk és jó is, hogy visszafordultunk, mert éppen eléggé elfáradtunk és így is késő délután értünk haza.
Ez az esőben túrázás, a csúszkálás a köveken és a folyamatos felfele lépcsőzés előhívta benünk Dél-Amerikai utazásunk két meghatározó túra élményét. Az Inka túrát a Machnu Picchuhoz és a Laguna 69 -et, ahol végig esőben mentünk egész nap, és úgy bőrig áztunk, hogy még a cipőnk is csuron vizes lett. Utóbbit követte egy éjszakai buszozás Limába…ahol a buszt először lemondta a busztársaság, aztán Dóri szemfüles gyors átfoglalásának a káoszt látva a „pályaudvaron” pár órával később feljuottunk egy buszra. Persze teljesen átázva, átfázva azért ez sem volt rövid idő. Na, de ilyen kalandjaink azért most nem voltak.:-)
Régen azért ilyen visszafordulásunk nagyon kevésszer történt és kicsit kudarcként éltük meg…na jó főleg Dóri, most viszont a legtermészetesebb dolog volt. Büszkék voltunk rá, hogy eddig is eljöttünk és épségben hazatértünk.
Csúcshódításra fel – babaakompatibilisen (fentről lefelé)
A pénteki napra végre nem mondott esőt az előrejelzés, sőt még kis napsütésre is számíthattunk, úgyhogy már előző nap megvettük a városban a reggeli, kedvezményes órára a jegyünket a Kasprowy Wierch felvonóra. Na ilyet sem csináltunk régen, mert így kicsit drágább volt az egyébként is csillagászati árú jegy, de nem szerettük volna megkockáztatni, hogy esetleg 1-2 órát álljunk sorba a jegyért. Persze mivel jó korán mentünk, végül erre nem lett volna szükség, mert nem volt hosszú sor, viszont mivel „akciós” időben mentünk fel (8.30-kor) ezért ugyan annyiba került a jegy, mintha ott vettük volna, viszont nem kellett futnunk azon a 25 perces gyalogúton, ami a városból a felvonóhoz vezet. Nagy nyugalomban sétáltunk a többi túrázó mellett, majd egyszerűen csak besétáltunk a jegyünkkel az első felvonóba.
Az egész út lélegzetelállító és kicsit ijesztő a magasság. Maga a felvonó, főleg amíg csak állt és kezdtek bepárásodni az ablakok, elég klausztrofóbikus élmény volt, főleg mivel mi szálltunk be utolsónak és azt tapasztaltuk itt Lengyelországban, hogy gyerekkel semmi fajta előnyben, vagy különleges bánásmódban nem részesültünk. Páran kedvesen mosolyogtak, de annak, amit például Dél-Amerikában láttunk a közelébe sem ért az itteni tapasztalatunk.
Sebaj, megyünk még arrafelé is :-).
Félúton át kell szállni egy másik felvonóba..mivel mi egészen az ajtóban álltunk, ezért fantasztikus helyünk lett az út második felére.
A gerincen még pár csúcsra elmentünk, de mivel tudtuk, hogy lefelé is kemény a 3 órát túrázni, ezért 2 óra múlva elindultunk lefelé. Megint jól tettük, mert mire leértünk (4 óra alatt) eléggé befelhősödött.
Maja szuper cuki volt végig. Vagy aludt vagy nézelődött, de jó párszor megálltunk, hogy ő is mászkálhasson, ehessen. Ilyen csoda helyeken fogyasztottuk el az otthon bekészített szendvicseket és gyümölcsöket. (Természetesen most is jöttek velünk az újraszalvéták.)
Igazán áldottnak éreztük, hogy ilyen csodás időnk volt. A lábaink viszont már remegtek a lejtmenetből és komolyan vágytunk rá, hogy egyszer, legalább egy kicsit vezessen felfelé az út. De nem vezetett.
Lent ettünk egy jutalom gofrit, Maja pedig játszott a fűben és természetesen egy gyerekbiciklit is felfedezett, ahonnan ugyan nehezen, de sikerült elcsalnunk.
Hazafelé pótoltuk a sajtkészletünket. Szintén helyiektől. Mi fáradt lábakkal, Maja fáradhatatlanul mászott fel-le a lépcsőn.
Könnyed séta a végére
Mivel jól elfáradtunk, ezért másnap egy pár órás, könnyebb kirándulásra mentünk a Za Bramka szurdokba. Csodálatos patak menti út, sziklákkal övezve néha a patakon átgázolva. Visszefele pedig ettünk mág egy sajtot áfonyalekvárral. (Ha esztek sajtot, ezt ki ne hagyjátok. MIndenfelé lehet kapni és isteni.)
Az erdőben pedig felfedeztünk egy újabb sajtfüstölő kunyhót. Most először egy néni lakott benne, vagy árut. Minden esetre ha nem is itt lakott, akkor ebben a füstben akár 10 percet is eltölteni ebben a pamlagon…nem egy tüdőszanatórium. Maja imádta a sajtokat, meg persze az áfonyát.
Délutánra pihenős városi programot, játszóterezést, parkban sétálást terveztünk. Ellátogattunk Zakopáné egyetlen vegetáriánus éttermébe, ahol két helyi étel vegánosított változatát kóstoltuk meg ( a bigost és kotlet schabowy-t) egy forró levestkíséretében, majd nem tudtunk ellenállni egy kis fánkozásnak a főutcán.
Másnap pedig már sajnos indultunk is haza. Még jó pár hetet el tudtunk volna itt tölteni az biztos.
A végére pedig egy kis gyónás.
A teljes hulladékmentességet most csúnyán elbuktuk.
Elkezdtük nézegetni a szállásokat, kitalálni, hogy van-e mosógép, de annyira sok mindent kellett összehangolni, hogy ezt elengedtük. Nem akartunk bent lakni a városban, sem azt, hogy minden nap autóba kelljen ülni, hogy egy túraútvonalhoz elérjünk, hotelba egyáltalán nem akartunk menni, mert tudtuk, hogy főzni szeretnénk. Ebben az Airbnb-ben pedig nem volt mosási lehetőség. Annyi pelenkánk pedig nincs (és őszintén sem a szag, sem a higiénia miatt) nem akartuk rakosgatni egy hétig a pelenkákat.
Mióta megszületett Maja úgy érezzük elég jól teljesítettünk e tekintetben, még a kissé nomád életkörülményeink között is kitartóan mostunk, úgyhogy most megengedtük magunknak ezt a kényelmet. Nekünk ez abszolút a nyaralás egyik legkényelmesebb része volt. Az EC bilit persze vittük és sikerrel használtuk továbbra is. Egy zacskó pelenkát pedig elhasználtunk, ez most így sikerült.
Hulladékmentes lehetőségek Zakopánéban
Sajtot, kenyeret, zöldséget lehet egyébként saját tárolókban nagyon egyszerűen vásárolni, mi ráleltünk egy fantasztikus zöldségekre, akinek szuper áruja volt (Maja megőrült az áfonyáért, amit itt érdemes is venni, mert valóban helyi. Hozzánk is legközelebbről Lengyelországból érkezik), illetve Kassán meglátogattuk a csomagolásmentes boltot, ha már odafele arrafelé mentünk.
Csodálatosan sikerül az első közös nyaralásunk és erősen visszatért a az utazós bugi a lábunkba. Maja pedig hol így, hol úgy de úgy tűnik vígan tartott velünk.
