Tetovo és a leggyönyörűbb vízesés túra, amin valaha jártunk
Probistipből nyugat felé vettük az irànyt. Két éjszakára álltunk meg Tetovoban.
Maga a város egyetlen “làtványossàggal” rendekezik, ha a klasszikus értelemben vett turista érdekességeket értjük alatta. Ez a Sarena vagy festett Mecset, ami viszont méltán turista csalogató. Igazán lenyűgöző.
Belefutottunk viszont egy német (ez nem jelent semmit, csak azért fontos, mert így valamit értettünk a veszekedés okából) idősebb korúakból álló turista csoportba.
Éppen felfelé igyekeztünk a lépcsőn, mikor óriási patáliára lettünk figyelmesek. Egy hölgy ugyanis cipőben és fedetlen lábakkal ment be a mecsetbe és még ki is kérte magának, amiért rászólt a helyi vezetőjük. Nagyon elszomorít minket, mikor más kultúrákkal szembeni tiszteletlenségnek vagyunk tanúi.
Ezzel párhuzamosan, Maja külön élvezte, hogy itt le kell venni a cipőt, elmagyaráztuk neki a saját kis nyelvén, hogy miért, és mikor ezután egy otodox templomba akartunk belépni, ott is mondta, hogy a cipőt le kell venni :-). Többször írtunk már róla, hogy utazóként mennyire nagy a felelősségünk. Legutóbb egy podcastben meséltünk róla, de ebben a régebbi cikkünkben is tudtok tovább olvasni a témában.
Itt, Tetovoban volt először olyan hangulat a mostani utazàsunk alatt, amilyennek valószínűleg sokak fejében egy belső-balkáni város képe él.
Iszonyatos kàosz, dudálás, rengeteg ember, autó, szagok, szemét. Ezek a folyópart legszebb részén készültek, viszont a többi utca pontosan olyan, amilyennek leírtuk. Jól példázza ez a város azt, hogy mindenhol lehet találni egy-két varázslatos helyszínt, de legalább emlékezetest:-).
Mi itt ettünk például igazán finom burekeket, és itt mentünk először étterembe is Majával. (Elég jól sikerült, csak kicsit volt stresszes :-DD) Úgyhogy maradtunk inkább a gyorsabb burekezésnél és otthon főzésnél az út további részén. Viszont a képen szereplő burektoratba kétszer is visszatértünk.
Nem tudjuk mennyit olvastatok a blogunkból, de van egy Indonéz vàros, Surbaya, ami mély nyomokat hagyott bennünk. Azóta minden olyan várost, ami hasonló érzéseket kelt bennünk egyszerűen csak az adott ország Surabayàjának hívunk. (Itt van például Thaiföl vagy Olaszország Surabyája.)
Na, akkor szàmunkra Tetovo, Észak-Macedónia Surabayàja.
Nagyon érdekes, hogy ez a város tényleg, mintha egy másik országban lenne. Ketté is szakadtunk egy kicsit. Egyrészt azért, mert ahogy látjátok ezen a napon elért minket a további napjainkra jellemző esős időjárás, és olyan béna szülők voltunk, hogy a kocsiban hagytuk Maja pulóverét (ezért a sál, amit köré tekertünk). Másrészt Edvárd nem szereti az ilyen zajos, nyüzsis helyeket, és szeretett volna Majával kicsit kettesben kóborolni, úgyhogy visszamentek a külvárosi szállásunkhoz, míg én csavarogtam egy kicsit. Utazás közben annak a fontosságáról, hogy miért érdemes külön időt is tölteni, arról itt írtunk.
A sétájukon az alábbi, gyerekbarát felfedezéseket tették. Tényleg igaz, hogy minden játék és minden érdekes. 😉 A csíkon futás például azóta is nagy kedvenc;-).
De nem àm a város miatt szàlltunk meg itt, (bár szeretünk fefedezni hasonló helyeket is, azért egy ilyen város egy futkározó togyogóval annyira nem élmény), hanem mert a közelben van egy csodálatos túra útvonal, amitől elállt a lélegzetünk. Annak ellenére,hogy jórészt esőben jártuk vègig.
Ugyan egész éjjel esett az eső, és még akkor is csepergett, mikor elindultunk, de gondoltuk, majd meglátjuk mi lesz belőle, – ha nagyon elkezd ömleni és csúszós lesz az út, majd visszafordulunk.
Mivel épp a túra felénél kapott el az eső (és valószínűleg amúgy sem fordultunk volna vissza, mert jó pár szakasz, ami felfele is elég meredek volt, lefele jó csúszós lett volna- meg annyira szép helyen voltunk), így aztàn tovább mentünk a teljes körtúràn.
A faluban egyetlen bàcsival találkoztunk, ő igazított minket el, merre kell menni a vízesésekhez.
Mikor visszértünk a faluba szintén egy idős bácsika várt minket mosolyogva. Sajnos nem értettük mit mond, de nagyon örült nekünk. Kezet fogott velünk és mikor meglátta Edvàrd hátán, hogy mèg egy kisgyerek is van velünk, gyorsan nyomott egy puszit Maja fejére (annyira hirtelen volt, hogy ezt nem tudtuk megakadályozni.) Itt egyébként elèg simán érintik meg csak úgy a gyerekeket. Megfogják, megpuszilják a kezèt, belecsípnek az arcába, még mielőtt ráeszmélnénk.
A túràn viszont egy lélek sem volt.
A képek szinte magukért beszélnek. Az útvonal elejét nem lehet eltéveszteni (ha az idáig vezető utat megtaláljátok;-) egy kis segítséggel), zászlók és egy kis adomány doboz várja a kirándulókat. Ide lehet bedobni a lépcsők karbantartásához az önkéntes hozzájárulásokat. Mi az ilyen helyeken mindig adományozunk, mert fontos, hogy fennmaradjanak ezek a helyek. Nemzeti Parkokba is szívesen veszünk belépőt, azt a pénzt meg visszaspóroljuk inkább máshol.
Azt pedig, hogy mennyire tiszta a víz igazolja, hogy nem egy, nem kettő, hanem négy foltos szalamandrát is láttunk útközben.!!!
Természetesen most is vittük magunkkal a szendviseinket, burekeket a saját, jól bevált újraszaltéváinkba csomagolva.
A túrát egy kiránduló útvonalas applikáción fedeztem fel. Elvileg ”easy” és “kids friendly”. Tényleg nem tűnt hosszúnak a 6,5 km és a 450 szintkülönbség, fel és le. Na,de azért egyiknek sem neveznénk. Jó kaptatós, helyenként mászni is kell, esőben pedig elég csúszós.
Maját felfelé csak egy részen tudtuk kicsit letenni, mikor felébredt, lefelé persze már jócskàn tudott a saját lábán jönni, mikor épp nem esett.
A túra Kamenjane faluból indul, és öszesen 8 nagyobb (és rengeteg kisebb) vízesésen vezet végig. Lélegzetelállító.
Itt már rendesen kezdett esni, de a látottak bőven kárpótoltak az átázott ruhákért.
Tartsatok velünk az Ohridi-tóhoz, ahova ilyen úton jutottunk. Jó, jó április végén utazunk, na de azért erre mi sem számítottunk:-)
