Víz festette, szél fényezte színek – A kanyonok földjén jártunk.

Útunk következő állomása Page városka és környéke volt, ahova ilyen, véget nem érő sivatagi úton jutottunk el.

Itt nem volt szállásunk, ezért elmentünk egy motelba két estére, először utunk során. Egy amolyan igazi autós motelba, ahol beállsz a kocsival a szobád elé.

Kellett már a közös idő, hogy csak egymásra figyeljünk, és szusszanjunk egy kicsit. A városka maga Arizónában fekszik, és ezt azért hangsúlyozzuk most, mert Arizóna vált az egyik legkedvesebb államunká. Valahogy annyira alkonyat-szerűen vörös itt minden, és közben halott és közben elhagyatott és mégis lenyűgöző, hatalmas távlatokkal, síkságok végtelenjével, hegyekkel, szurdokokkal, mindez feldíszítve most a hó tisztaságával, s számunkra megálldva a napfény ragyogásával ezen utunk során. A városka mellett található a Powel tó, melynek partján kóboroltunk egy kicsit.

Elmentünk egy rövid túrára is, amihez a Glen Canyon gát/ erőmű után kell lefordulni, egy szinte jelöletlen úton. Egy piknik kiálló van itt, ahol mi is megálltunk és elfogyasztottuk tipikus, utazó ebédünket. Arról, hogy sikerül itt a hulladékmentesség, egy külön ennek dedikált bejegyzésben olvashattok. Szerintünk elég szép, közel hulladékmentes kis uzsonnát sikerült összehoznunk:-).

Sokszor eltöprengünk hogyan válik egy-egy hely valóban egyedivé, és olyan nagyon híressé. Megfejthetetlen rejtély, ahogy kóboroltunk ezen a helyen azt éreztük csak a táblák hiányoznak, hogy ez is egy csoda lehessen. Talán így van jól, meghagynak helyeket, hogy “csak” a mi csodánk lehessen…

Horseshoe Bend

De nem messze, ott a híres Horseshoe Bend látványosság, ahova buszokkal hozzák a turistákat. E mellett, ez a kis eldugott kirándulóhely, ahol csak magunk lehettünk talán még különlegesebbnek érződött. Persze a Horseshoe Bend tényleg lenyűgöző:

Pagebe azért is jöttünk, mert szerettünk volna ellátogatni az Antilop kanyonba, ami olyan nagyon híres szűkös járatairól, és különleges színeiről. Még otthon utána néztünk, hogy előre kell foglalni helyet, ráadásul nagyon drága a belépő és már csak 1-2 hely volt,de szerencsénkre egy couchsurfer profilján olyan hasznos, helyi információkat találtunk, hogy úgy döntöttünk inkább a kevésbé ismert Waterholes kanyonba megyünk el. Egészen tavaly májusig szabadon lehetett látogatni, de ez ma már sajnos a természeti látványosságoknak egyre kevésbé tesz jót, ezért már csak kísérettel lehet látogatni. Ez a kanyon egy hosszú generációk óta helyi indián család tulajdonában lévő területen húzódik és legalább olyan különleges mint a híres Antilop, csak ez egy kicsit hosszabb, kevesebben vannak, és több időnk van az egyes helyeken csodálni ezt a különleges festményt melyet a víz vésett a falakra és színezett ki, majd a szél fényezte élénk ragyogássá…

A séta így kezdődik, majd egyszer csak elkezdünk lefelé menni és a járatok egyre szükebbek lesznek, a színek pedig élénkebbek, ahogy a nap különböző szögekben süt a falakra.

Túravezetőnk, a huszonéves navahó unoka elmondta, hogy ha elkezd esni az eső, akkor a kanyont szinte percek alatt elönti a víz, ezért sem lehet vezető nélkül mászkálni benne. Ráadásul azt is demonstrálta kis, öt fős csapatunknak, hogy keletkezett homokból és vízből a kanyon. Persze, tanultuk földrajz órán,de azért így egészen más volt.

Igen, megkérdeztük mit tesz a turizmus a kanyonnal, nem árt-e neki a sok ide látogató turista, akik ugyan így végigmennek a kanyonban mint mi, a sok fogdosás, mászkálás. Túravezetőnk azt mondta, hogy most leglább nincs szemét a kanyonba, nem vésik a nevüket az emberek a falba, jobban tudják ellenőrizni a helyet, meghatározott számú ember jöhet be egyszerre, és hogy ez a kő továbbra is folyamatosan alakul, csiszolódik és jóval keményebb annál, minthogy az emberek lecsuszatolják. Persze, biztosan az is benne volt, hogy ez most egy jó bevétel a családnak…