Mit tanultunk és mi történik egy ilyen út után? 1. rész: Felelős utazó

Többször találkoztunk azzal a kérdéssel magunkban is és általatok is, hogy mi változott bennünk az út során? Milyen most visszatérni?

Annak ellenére, hogy már majd’ két hónapja itthon vagyunk még mindig úgy érezzük, hogy aklimatizálódunk, keressük a helyünket, azt hogy ezzel a sok élménnyel mihez kezdjünk, hogy dolgozzuk fel és bele a mindennapi életünkbe. Ebben a keresésben ti, családunk, barátaink és kollégáink nagyon sokat segítetek.

Szóval csak sorjában: mit tanított meg nekünk a világ ebben az egy évben?

Azon kívül, amit már nagyon sokszor leírtunk, hangsúlyoztunk: sokkal jobbak az emberek, mint ahogy azt gondolnánk, hogy jobban bízunk az emberekben és gondviselésben – elsősorban ezt tanultuk meg. S hogy az utazás bizony nagy felelősség.

Az utazónak felelőssége van.

Miért mondjuk ezt? Elsősorban, mikor egy másik országba érkezik: reprezentálja saját magán kívül nemzetét, országa kultúráját, másik kontinensre érkezve pedig még kontinensét is. Skóciában mi voltunk a magyarok, vagy inkább kelet Európaiak,  Észak-Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon AZ Európaiak, Ázsiában pedig leginkább csak nyugatiak….ami azt jelenti, hogy viselkedésünkkel, hozzáállásunkkal, beszédünkkel, öltözködésünkkel, igényeinkkel nem csak Dóri és Edvárd voltunk, hanem az ázsiaiak szemében a teljes nyugati világ képviselői. Ez pedig nagy felelősség, amit gyakran elfelejtünk.

Sok ember, amikor utazik hajlamos sokkal könnyedebben bánni pénzével, viselkedésében több mindent megenged, mint otthon.

Mit jelent ez a valóságban? Otthon lehet, hogy nem dobom ki a szemetet a busz ablakán, de Ázsia már úgyis elég koszos, mindenhol szemét van, úgyhogy ez már nem számít. Ázsiában pedig ez a felelősség és példamutatás még hangsúlyosabb, ugyanis annak ellenére, hogy technikailag és sok más értelemben fejlettebb országok, mint a Nyugat még mindig a nyugati ember a példakép az utca embere számára. Úgy akarnak öltözni, kinézni, a hajukat hordani, viselkedni, élni stb. ahogy azt a nyugatiak teszik. Testközelből pedig csak akkor találkoznak „nyugati” emberrel, ha az oda utazik az ő országukba. Vagyis,amit akkor csinál egy turista, amikor beül a taxiba, belép a hotelbe, ahogy beszél az étterembe, a bárba; a szemét amit a hotelszobában hagy és a legfontosabb, hogy amire pénzt ad ki – az lesz a példa számukra, arra irányul a munkájuk.

(A fenti nem saját kép)

Vagyis, ha a nyugatiak hamburgert esznek, akkor a thaiföldi, útszéli bódéban azt fognak árulni, ha a turisták szeretnek tigrissel vagy elefántháton fényképezkedni, akkor továbbra is benyugtatózva, láncon fogják tartani ezeket az állatokat és lesz delfin show, elefánt szafari, meg seaworld és minden olyan látványosság, ahol az állatokat szórakoztatás céljából használják. Ismétlem a szót: HASZNÁLJÁK.  

A turista az adott országban a pénzével szavaz.

Lehet szavazni a tradicionális, helyi, szezonális ételekre, a helyi, autentikus szállásokra, a kínában gyártott szuvenírek helyett a helyiek által készített csecsebecsékre és még sorolhatnánk.

És ez különösen igaz azokra az országokra, ahol a gazdaság nagy része a turizmusra épül. A nyugat ilyen fajta másolása már nem tart sokáig, ez egy nagy lehetőség, amivel élni lehetne.

Két kísérletet mi is tettünk, hogy valóban működik-e a másolás.

Kínai vonatút

Ha követtétek a blogot akkor bizonyára feltűnt, hogy a kínai vonaton szerettünk a legkevésbé utazni, mert itt aztán volt mindenféle szag, íz, hang, szemét…

Az ominózus 18 órás személyvonaton szembe ült velünk egy idősebb házaspár, jól tele rakták a fejük feletti, lábuk és a mi lábunk alatt lévő helyet mindenféle táskákkal és zacskókkal, amelyekből minden fél órában egy újabb érdekes étel került elő. Minden kínai vonaton, amin utaztunk a szemetes mellett minden négyes ülésben van egy kis tálca, amire az ember a szemetet gyűjtheti, pl.: szotyi héjat. A kedves előttünk ülő néni is elkezdett szotyizni, majd a héjat a szájából egyenesen a lábunk elé a padlóra köpte, pár perc múlva a bácsi elővett egy csokikát és a csoki papírnak is ez lett a sorsa. Mikor már tényleg egy szemét tenger volt a lábunk alatt Dóri fogta és összeszedte a szemetet, rátette a tálcára és elvitte kidobni.

Ez az eset még kétszer ismétlődött meg a következő pár órában más különböző ételmaradékokkal. Harmadszorra óriási meglepetésünkre a néni a tálcára kezdett szemetelni, a bácsi pedig megfogta a teli tálcát és tartalmát kivitte a szemetesbe. Az egész kocsiban egyedül mi voltunk külföldiek, bármit csináltunk ránk szegeződött a tekintet. Odajöttek megnézni milyen kártyával játszunk, próbálták kitalálni a játékszabályt.

Ezt a figyelmet minden turista megkapja…sajnos vagy szerencsére.

A másik eset Indiában történt, mikor Dóri elment sárkányt eregetni a sivatagba indiai szállásadónkkal és annak öt barátjával.

Szemléletformálás Indiában

A srácok jókedvükben söröztek, indiai szokás szerint kicsi zacskóba csomagolt kekszet, chipset és egyéb snackeket fogyasztottak, amit természetesen eldobtak, amint kiürült. Dóri fogott egy zacskót és elkezdte összegyűjteni bele a szemetet, a srácok meg kérdezték minek csinálja, ő kérdezte, hogy van-e valaki, aki idejön és összeszedi a szemetet, ők meg persze nevetve mondták, hogy még jó hogy nincs…viszont akkor mi lesz ezzel a szeméttel? Mert, hogy nem bomlik le.

Természetesen ők nem tudtak semmit a szemétről, annak a sorsáról és káros hatásairól. Aztán jött a csavar. Valaki hozott egy pár mandarint (amit itt ázsiában narancsnak hívnak) és elkezdték enni a fiúk, a mandarin héját pedig beletették a zacskóba…Dóri pedig a földre dobta a héjat. Ezt nem értették, hiszen az előbb látták, hogy a „csomagolást”, amit ők eldobtak Dóri felszedte.

Elmondta nekik, hogy a narancs héja szerves, ezért gyorsabban lebomlik, persze helyes, hogy nem dobták el ezt sem, de a műanyag csomagolás nem bomlik le. Ugye milyen érdekes? Csomagolás, „csomagolás”. Nem annyira egyértelmű.

Volt még pár ilyen és ehhez hasonló történetünk, ami azt bizonyítja mekkora felelősség elhagyni országunkat.

(Nem saját kép,de sajnos Thaiföldön a saját szemünkkel is láttunk sokkal durvábbat is.)

Tiszteljük-e a másik kultúrát?

Több turistát is láttunk, akik nem tartják tiszteletben a másik ország kultúráját, szokásait, felmásznak az adott vallás számára szent szobrokra,de még olyan egyszerű dolgokkal is képesek zavarni a helyieket, mint az öltözködés. Forró sortban és miniszoknyában járkálnak a városokban vagy például monokiniben (fürdőruha felső nélkül) strandolnak olyan országokban, ahol a nők tradicionálisan (nem elsősorban vallási okokból) hosszú, lenge ruhákban járnak és ha egyáltalán fürdenek a tengerben akkor azt egyrészes fürdőruhában, vagy ruhában teszik.

A Cook-szigeten például a reptéren, a vízumért való sorban állásnál el lehet olvasni a sziget szabályait, ami azt is tartalmazza, hogy monokiniben és nudista módon tilos fürdeni, valamint fürdőruhában az utcára menni.

2. rész